Egy budapesti iskolában a tanárnő nemrég dolgozatot iratott az 5. osztállyal. Téma: milyennek képzelik el a mai 10 évesek az életüket (s egyben Magyarország jövőjét) 20 év múlva. Koch András Ádám fogalmazása több, mint elgondolkodtató.
2033.
Hajnali 6-kor megszólal az ébresztő. A kék infrafény átjárja a szobát, ahogy az ébresztő villog. Fáradt szemeim lassan kinyílnak és a plafonra meredek. Lassan, nehézkesen felülök. Az éjjeli szekrényen egy lámpa áll. Rajta fémből készült érzékelő. Elhúzom mellette a kezem, s az egész szobát beborítja a fény. Mellettem feküdt feleségem, de már nincs az ágyban. Idehallom, ahogy a konyhában reggelizik. Felállok. Az ágyam mellett egy íróasztal van. Felette egy kép lóg a falon. Rajta van a feleségem, a kisbabánk és én. Ez a kép pár hete készült az ausztrál strandon. Kinézek az ablakon. A napsugarai minden zugot átjárnak a fák, a fenyvesek, a sziklák, de még a cserjék közt is. A Mátra aljában fekvő piros fedeles lakóházak közt pedig csak úgy füstölög a szmog, ami még idáig is elér. Az égben lebegő gázos csőrendszer miatt nem látni az égbe és az orromat olaj bűze csapja meg. Bővebben.
